logo

Szent István

Görögkatolikus Gyermekvédelmi Központ

Híreink

SZŰRŐK
2026.06.18. - JUTALOMKIRÁNDULÁS VESZPRÉMBEN
2026-06-30 20:06:03

2026. június 18-án a Nagyböjti Jócselekedetek Özönében aktívan részt vevő, legeredményesebb, lakásotthonokban élő diákjaink jutalomkiránduláson vehettek részt Veszprémben, Fülöp érsek-metropolita atya vezetésével.


Érkezésünkkor dr. Udvardy György érsek atya szeretettel fogadott és köszöntött bennünket. Ezt követően egy hangulatos, interaktív idegenvezetés során megismerkedtünk a Püspöki Palotával, a Székesegyházzal és a Múzeummal. A fiatalok számos szakrális, kulturális és művészeti értéket csodálhattak meg, miközben sok új és érdekes ismerettel gazdagodtak.
Az Érsekség nagylelkű vendégszeretetének köszönhetően a várban ebédeltünk, egy csodálatos panorámát nyújtó étteremben. Ezután egy finom fagylalt elfogyasztása után elsétáltunk a Szent Benedek-hegyi kereszthez, ahonnan lenyűgöző kilátás nyílt Veszprém városára. Megtekinthettük a veszprémvölgyi bizánci szerzetesnők monostorának romjait is, akik a hagyomány szerint Szent István király koronázási palástját hímezték.
A nap következő állomása a Veszprémi Állatkert volt, ahol kicsik és nagyok egyaránt remekül érezték magukat. Az állatok etetésétől az állatsimogatóig számos élményben volt részünk, a nagy nyári melegben pedig egy frissítő jégkása is jólesett a gyerekeknek.
Hálatelt szívvel, élményekkel gazdagodva és kellemesen elfáradva indultunk haza. Ez a nap nemcsak kikapcsolódást, hanem lelki, kulturális és közösségi feltöltődést is jelentett valamennyiünk számára.
Ezúton is szívből köszönjük Fülöp atyának a velünk töltött időt, a szeretetteljes kíséretet és ezt a felejthetetlen jutalmat, amely által testileg és lelkileg egyaránt gazdagodhattunk.
 
Jármi Zoltán lelki vezetőnk írása
 

Bővebben
2026.05.08-09. - MÁRIAPÓCSI GYERMEKBÚCSÚ
2026-06-24 12:36:02

A nevelőszülőknél nevelkedő, lakásotthonokban élő és egyházközségi gyermekek, valamint nevelőik, munkatársaink, nevelőszülők és egyházközségi családok együtt zarándokoltak el a Máriapócsra, a Nemzeti Kegyhelyre, ahol a Gyermekbúcsún vettek részt 2026. május 8-9-én.


A Berényi úti központunktól egy teljesen megtelt autóbusszal indultunk útnak péntek kora délután. Az utazás gyorsan telt: közös imádsággal, beszélgetésekkel, játékokkal és értékes filmek megtekintésével hangolódtunk a lelki programokra.
Megérkezésünket követően elfoglaltuk szállásunkat, majd a vacsora után a gyermekek a bazilika előtti téren és a Noé Bárkája játszótéren tölthettek tartalmas, vidám időt, később pedig a benti ügyességi sporteszközöket is kipróbálhatták.
Szombaton a reggelit követően végig jártuk a gyermekbúcsú állomásait, melyek idei mottója a következő szentírási idézet volt: „Menj föl egy magas hegyre!” (Iz 40,9). A különböző feladatokon keresztül a gyermekek közelebb kerülhettek az irgalmas Isten szeretetéhez, majd közösen köszöntöttük az Istenszülőt a templomban.
A délelőtt további részében játékos programok és feladatok várták a résztvevőket, ezt követően pedig a Szent Liturgián együtt emeltük fel szívünket Jézus Krisztushoz. Az ebédet és a megérdemelt jégkrémezést követően búcsút vettünk a Máriapócsi Könnyező Istenszülőtől, és hálatelt szívvel indultunk haza.
Ez a két nap nemcsak közös kirándulás volt, hanem valódi lelki feltöltődés és közösségi élmény is. Hálát adunk a Jóistennek a békés együttlétért, az örömteli találkozásokért és a sok szép emlékért.
Isten áldása kísérje valamennyi résztvevőt!

Bővebben
2026.04.08. - ÁLLATKERTI KIRÁNDULÁS
2026-05-17 15:33:45

A tavaszi szünetben kirándulási lehetőséget kínáltunk nevelőszülői családjaink számára, amely minden eddiginél nagyobb érdeklődés mellett valósult meg.


Összesen 74 gyermek és 34 felnőtt, azaz 20 család vett részt a programon. 2026. április 8-án a reggeli órákban vonattal indultunk útnak a budapesti Fővárosi Állat- és Növénykertbe. A gyermekek számára már az odautazás is izgalmas élményt jelentett: a fővároson belüli tömegközlekedést két metróvonal igénybevételével fedeztük fel. Nagy csapatunk végig vidáman, ugyanakkor fegyelmezetten utazott.
Az Állatkertbe érkezve hamar birtokba vettük a parkot: a gyerekek lelkes érdeklődéssel figyelték az elefántokat, zsiráfokat és a játékos majmokat, akik mosolyt csaltak az arcokra. A bátrabbak közelről is megismerkedhettek a barátságos háziállatokkal a simogatóban, ami különösen nagy sikert aratott a kisebbek körében.
A nap során számtalan kérdés, rácsodálkozás és közös felfedezés tette még tartalmasabbá a programot. Az Állatkertben hosszú órákon át barangolhattak a családok, élményekkel gazdagodva, közösen töltve el egy igazán tartalmas napot.
Ezúton is köszönjük a Fővárosi Állat- és Növénykert támogatását, akik kedvezményes belépést biztosítottak az állami gondoskodásban nevelkedő gyermekek és nevelőszülőik számára.

Bővebben
2026.ÁPRILIS - TAVASZI ÉS HÚSVÉTVÁRÓ KÉSZÜLŐDÉS LAKÁSOTTHONAINKBAN
2026-05-17 15:31:14

A gyermekotthonban számos program zajlott a tavaszi szünetben, szem előtt tartva az élményközpontúság, a tapasztalati tanulás kettősét.


Belefért mindebbe a veszprémi állatkert és a Festetics kastély látogatása, a húsvéti kézműveskedés - tojásfa készítés, a "Nyuladalmi" rendezvények játékos forgataga (Siófok, Lajoskomárom), egy kis főzés - sütés már a locsolókra várva, mozizás, kirándulások, a foci és társasjáték számtalan változata, valamint a tavaszi kertészkedés is.


Bővebben
2026.03.05. - CSAPATÉPÍTŐ KIRÁNDULÁS PANNONHALMÁN
2026-05-17 15:22:49

Nevelőszülői hálózatunk munkatársai 2026. március 5-én kiránduláson vettek részt a Pannonhalmi Bencés Főapátságnál.


A történelmi emlékhely ma is aktívan működő szerzetesi közösség otthona: lelkigyakorlatozókat fogad, bentlakásos gimnáziumot működtet, valamint jelentős kulturális tevékenységet folytat.
Az apátsági tárlatvezetés keretében megtekintettük a templomot, az altemplomot, a kerengőt és a lenyűgöző könyvtárat is. Csendes jelenléttel kapcsolódtunk be a napközi imádságba, így bepillantást nyerhettünk a szerzetesközösség mindennapjaiba.
A program folyamán lehetőségünk nyílt a helyben készült kézműves termékek megismerésére, és természetesen a cukrászda kínálatát sem hagytuk ki.
A közös élmények, a tartalmas program és a természet közelsége egyaránt hozzájárultak a feltöltődéshez, miközben erősítették a kollégák közötti kapcsolatokat is.

Bővebben
2025.11.04. - RENDVÉDELMI ÉS EGÉSZSÉGÜGYI PÁLYAORIENTÁCIÓS NAP
2026-05-17 13:29:35

2025. november 4-én, immár negyedik alkalommal rendezték meg Budapesten a szakellátásban nevelkedő gyermekek számára a Rendvédelmi és egészségügyi pályaorientációs napot.


A rendezvény célja, hogy képzéssel és mentorálással támogatott karrierlehetőségeket mutasson be a rendvédelem vagy az egészségügy iránt érdeklődő fiataloknak.
A nevelőszülőktől és a lakásotthonokból érkező csapatunk tagjai a fegyverzettechnikai bemutatón felpróbálhatták a védőfelszereléseket, tűzoltó-szimulátoron tesztelhették ügyességüket, és lehetőség nyílt a szolgálati kutyák bemutatóját is megtekinteni. Az egészségügyi ismeretek bővítésén túl a továbbtanulási lehetőségekről is felvilágosítást kaptak, majd a nap végén a megszerzett tudásról játékos csapatversenyben adtak számot.
 

Bővebben
2025.11.03. - CSAPATÉPÍTÉS PANNONHALMÁN
2026-05-17 13:26:19

A lakásotthoni szakmai egység vezetője, lelki vezetője és dolgozói (Dég és Lepsény) közösségi utazáson, csapatépítő napon vettek részt 2025. november 3-án.


Pannonhalmára utaztunk el, hogy miként régen hívták, Szent Márton-hegyén, egy kicsit kilépjünk a hétköznapokból és közösségileg, szellemileg és lelkileg is töltekezzünk. Tizenöt fővel, sajnos nem teljes létszámmal indultunk útnak ezen a napon. A távol maradóknak a lakásotthonok napi ellátását kellett bonyolítaniuk, vagy a gyerekek ügyeit intézték, hiszen ezen feladatok sokszor nem tűrnek halasztást.
Csaknem két órát utaztunk, mely idő alatt jókedvűen beszélgettünk, és osztottuk meg egymással gondolatainkat.
A bencés főapátságban idegenvezető kalauzolt bennünket a csaknem ezer éve létrejött szent falak között.
A templomlátogatást követően megismertük az apátság történetét, megtekintettük a kerengőt, megcsodáltuk a kincstárat, mely során láthattuk, mennyire fontos az embernek a legszebb, legigényesebb munkákkal kifejezni tiszteletét a Teremtő felé. Az ebéd lehetőséget adott jókedvű, érdeklődő beszélgetésre egymás között.
Nagy szeretettel köszönjük meg a támogatást a Szent István Görögkatolikus Gyermekvédelmi Központnak, hogy a hősies, szeretetteljes munkával tevékenykedő dolgozóinak lelki, szellemi, közösségi töltekezési lehetőséget is biztosított.

Bővebben
2025.10.21. - NEVELŐSZÜLŐI KLUB ÚJRATÖLTVE!
2026-05-17 13:20:48

2025.október 21-én a nevelőszülők csapata és az intézmény dolgozói újabb tartalmas programon vettek részt a Nevelőszülői klub keretében.


Kulturális és szakmai ismeretekkel egyaránt gazdagodtak a kirándulás során. A dégi Festetics-kastély gyönyörűen felújított épületével és nevelőotthoni történelmével ismerkedtek meg elsőként, majd a lakásotthonokba látogattak el. Bepillantást nyertek a szakmai munka folyamatába és a gyermekotthonok napirendjébe, szokásaiba.
Köszönjük a dégi lakásotthonos kollégák barátságos fogadtatását és kedves vendéglátását!

Bővebben
2025.08.14 - TATAI KIRÁNDULÁS
2026-05-17 12:56:17

Harmadik napközis tábori kirándulásunk Tatára vezetett 2025. augusztus 14-én, ahová vonattal utaztunk 40 főből álló lelkes csapatunkkal.


Megérkezés után sok-sok élmény és kb. 7 km hosszú gyalogtúra várt ránk. A Malomkertet kerestük fel elsőként, ahol a lenyűgöző létesítményben legnagyobb örömünkre mindent kipróbálhattunk. Fagyizást követően a tatai várban, Keresztelő Szent János szobrában és a csodálatos vízi panorámában gyönyörködtünk. Kisvonattal átszeltük Tatát, azután pihenés, fürdés és supozás vette kezdetét. Jóleső érzéssel zártuk ezt a napot is, amely emlékezetes közösségi élmény marad mindannyiunknak.
Köszönjük a Gyermekvédelmi Központ kollégáinak, hogy a nyári szünidő tartalmas eltöltése érdekében izgalmas programokat szerveztek a gyermekek és a nevelőszülői családok számára.

Bővebben

Blog bejegyzések

Nyári bakancslista gyerekeknek - 60 képernyőmentes nyári program, hogy ne kütyüzéssel teljen a nyár
2026-06-30 20:23:24

A túl sok képernyőidő káros hatással lehet a gyerekek alvására, figyelmére és egészségére. Mutatunk 60 szuper képernyőmentes nyári programot, amelyek mozgásra, játékra ösztönöznek és valódi közös családi élményeket teremtenek.


Egyre több időt töltenek a gyerekek képernyő előtt
A digitális eszközök ma már a mindennapjaink részét képezik, és sok családban természetesnek számít, hogy a gyerekek szabadidejük jelentős részét televízió, tablet, telefon vagy számítógép előtt töltik. Bár a technológia számos előnnyel jár, a túlzott képernyőhasználat komoly kockázatokat is hordoz.

Kutatások szerint a túl sok képernyő előtt töltött idő összefüggésbe hozható alvásproblémákkal, figyelemzavarral, mozgásszegény életmóddal és az elhízás fokozott kockázatával. Erről itt olvashatsz részletesebben >>
A szakemberek arra is felhívják a figyelmet, hogy a gyermekek fejlődő idegrendszerére is nagyon rossz hatással van a túlzott digitális ingerterhelés.

A gyerekeknek szükségük van a mozgásra, a szabad játékra, a természet felfedezésére és a személyes kapcsolatokra. A nyár pedig tökéletes alkalom arra, hogy egy kicsit háttérbe szorítsátok a képernyőket, és közösen élményeket gyűjtsetek.

Érdemes akár heti egy képernyőmentes napot bevezetni, vagy kijelölni olyan területeket az otthonban – például az étkezőasztalt vagy az autót –, ahol sem a gyerekek, sem a szülők nem használják a telefonjukat.

Ha elfogytak az ötletek, inspirálódjatok az alábbi listából!

60 képernyőmentes nyári program gyerekeknek

- Piknikezzetek a szabadban
- Ugráljatok pocsolyákban egy eső után
- Menjetek úszni
- Készítsetek papírrepülőt vagy papírhelikoptert, és versenyeztessétek őket - itt találsz pontos leírást az elkészítéshez
- Grillezzetek virslit vagy hot dogot
- Készítsetek sült pillecukros finomságot
- Gyártsatok házi gyurmát - itt találsz receptet hozzá
- Fogjatok be bogarakat, és figyeljétek meg őket közelről
- Tartsatok családi pikniket a parkban
- Menjetek egy nagy sétára
- Készítsetek rajzokat vagy vezessetek nyári naplót
- Nézzetek meg egy helyi sportmérkőzést
- Fújjatok óriási szappanbuborékokat - itt találsz házi szappanbuborék készítéshez receptet
- Rajzoljatok járdára színes krétákkal
- Készítsetek közösen saját mesekönyvet
- Fessetek kavicsokat - itt találsz kavicsfestéshez mintákat
- Ültessetek virágokat vagy zöldségeket.
- Táncoljatok az esőben
- Fedezzetek fel egy olyan játszóteret, ahol még nem jártatok
- Játsszatok a kerti locsolóval
- Készítsetek papírlegyezőket
- Állítsatok fel limonádés standot
- Süssétek meg együtt a kedvenc süteményeteket - itt találsz mondókákat sütéshez-főzéshez
- Keressetek csillagképeket az éjszakai égbolton
- Szervezzetek természetjáró kincskeresést
- Verjetek sátrat a kertben, és táborozzatok
- Készítsetek házi fagylaltot vagy jégkrémet
- Építsetek kuckót, és olvassatok benne
- Másszatok fára, ha biztonságos körülmények között megoldható
- Menjetek horgászni
- Készítsetek sárpitét vagy sárkonyhai „remekműveket”
- Kerékpározzatok együtt
- Játsszatok egyszerű matematikai vagy kártyajátékokat
- Homokozzatok
- Figyeljétek meg a pillangók életét és fejlődését
- Labdázzatok, dobjatok és kapjatok el labdát
- Játsszatok ugróiskolát
- Kosárlabdázzatok
- Nézzetek meg egy helyi felvonulást vagy rendezvényt
- Építsetek erődöt pokrócokból vagy ágakból
- Próbáljatok kavicsot pattogtatni a víz felszínén
- Készítsetek karkötőt virágokból vagy fűszálakból
- Játsszatok „Kacsa, kacsa, gúnár” játékot a szabadban
- Mossátok meg a kerti játékokat egy vödör vízben
- Pihenjetek egy függőágyban
- Gyűjtsetek leveleket, köveket és tobozokat, majd számoljatok velük
- Készítsetek madáretetőt vagy madárházat
- Építsetek tündérházat természetes anyagokból
- Játsszatok kerti baseballt vagy ütős labdajátékot
- Látogassatok el egy múzeumba
- Ugrókötelezzetek - itt olvashatod el, hogy mennyi mindent fejleszt az ugrókötelezés
- Nézzetek tűzijátékot
- Készítsetek friss eperlimonádét
- Szedjetek bogyós gyümölcsöket, és főzzetek belőlük lekvárt
- Írjatok levelet egy barátnak vagy rokonnak
- Süssetek pillecukrot tábortűznél
- Látogassatok el egy termelői piacra
- Játsszatok kincskeresős bújócskát a kertben úgy, hogy egy játékot kell megtaláln
- Készítsetek házi pizzát friss zöldségekkel
- Rendezzetek otthoni pizsamapartit

Nem kell túlgondolni és túl sok programot szervezni!

Nem szükséges minden nap különleges programot szervezni. Sokszor a legegyszerűbb tevékenységek – egy séta, egy biciklizés vagy egy közös piknik – jelentik a legszebb gyerekkori emlékeket. A lényeg, hogy a gyerekek mozoghassanak, felfedezhessenek, alkothassanak és együtt lehessenek a családjukkal.

A képernyők helyett adjunk nekik minél több valódi élményt – ezekre fognak emlékezni évekkel később is.

Fotó: Freepik

 

 

Szülők lapja

 


Bővebben
Óvodából iskolába: Miket kell tudnia a gyerekeknek iskolakezdésre? Fejlesztő gyakorlatok és játékok - Gyógypedagógus tanácsai
2026-06-30 20:15:12

Honnan tudhatod, hogy iskolaérett-e? Milyen játékok, játékos feladatok segítik a gyerekeket, hogy könnyebben menjen majd az írás, olvasás, számolás? - Gyógypedagógus szakértő tanácsai


Mik az iskolaérettség kritériumai? Ezekből tudhatok, mennyire érett az iskolára a gyermeked


1. Magasság és testsúly
120-130 cm-es magasság és a 20-22 kg.
Előfordulhatnak egyéni eltérések - egy kis eltérés egyáltalán nem befolyásolja az iskolaérettséget.

2. Fogváltás elindulása
Ez a csontosodás megindulását jelzi, és az ülő- és állóképességgel van szoros összefüggésben.

Mit tehetünk?
Ahogy a magasság, ez sem rajtunk múlik, viszont a fájdalom elviselésének díjául javaslom a fogtündér belakoltatását a kihullott fogacskák éjszakájára.

3. Második alakváltás
A kisgyerekekre jellemző poci eltűnik, a test megnyúlik.

Mit tehetünk?
Isten ments, hogy beavatkozzunk a természet folyamatába! Játsszunk azonban jó sokat a friss levegőn, kosarazzunk, labdázzunk a gyerekkel!

 

4. Cipőkötés 
A cipőfűző megkötésének a tudása csak részben gyakorlás függvénye, sokkal inkább finommotorika, téri tájékozódás, vizuális megfigyelőképesség.

Hogyan fejleszthető?
Itt találhattok egy kis segítséget a cipőkötés megtanításához »

5. Megfelelő ceruzafogás
A helyes ceruzafogás megsegíti a vonalvezetést. Helytelen ceruzafogással sokkal nagyobb erőfeszítést jelent az írás. Nehézségei igazán akkor jelentkeznek, amikor az írás mennyisége megnövekszik.Amennyiben nem elég ügyes a gyerek, legyünk türelemmel, mert a kéztőcsontok mindegyike még mindig nem fejlődött ki, a csöves-csontok sem záródtak és kéz irányítását végző érző- és mozgatópályák sem izolálódtak még. A kéz fejlődése kb. 12 éves korra fejeződik be).

Hogyan fejleszthető?
Erősítsük, ügyesítsük a kezeket, ujjakat: gyurmázzunk sokat, süssünk közösen süteményt! Nem baj, ha a bejgli tésztájából a vájdlingon kívülre is jut, az sem, ha a pékkiflik inkább zsemle alakúakká válnak a gyermek kezében!

Itt találod a főzés nélküli só-liszt gyurma receptjét
Itt találod a főzhető gyurma receptjét
 

6. Elemi mozgások rendezettsége
Az elemi mozgások pontatlan, hibás végrehajtása az idegrendszer éretlenségét jelenti. A tanulási nehézséget akár 70 %-ban is okozhatják!

Hogyan fejleszthető?
Járjunk játszótérre, menjünk játszóházakba, vagy akár otthonra is vehetünk műanyag alagutat, s gyakoroljuk a kúszást-mászást közösen! A kúszás, mászás, lábujjon-sarkon-talpélen való járás, a szökdelés pontos kivitelezése könnyű írás- és olvasástanuláshoz vezet.

7. Jó egyensúlyérzék
A jó egyensúlyérzék fejlett idegrendszerre utal, az egyensúlyérzék bizonytalansága idegrendszeri rendellenességre utalhat, ami viszont figyelemkoncentrációs és magatartási zavart okozhat.

Hogyan fejleszthető?
Gyakoroljuk a vonalon járást, a mérlegállást, a „pincérkedést” tálcával. Lányok nagyon szeretik a különböző balerinagyakorlatokat. 

 

8. Vállöv, könyökízület, csuklóízület finommozgása
A vállöveknek, csuklónak, ujjaknak mozgékonynak, függetlennek kell lenniük. Ez előfeltétele az írástanulásnak, majd a szépírásnak. (A beszédmozgás is finommozgás.)

Hogyan fejleszthető?
Talicskázással, függeszkedéssel, később fűzéssel és ujjtornával fejleszthető. Pl: Nyisd ki a vízcsapot! Zárd el! (csuklóforgatás jobbra-balra), Csavard ki a felmosórongyot! (csuklóforgatás ellentétes irányban) Zongorázz! (ujjak mozgatása egyenként az asztallap érintésével), Szorítsd ökölbe a kezedet! Hirtelen nyisd ki!

 

9. Végtagok irányítása szinkronban és egymástól függetlenül
A keresztcsatornák jó működése igen kiemelt fontosságú. Szerepe, hogy a gyermek egymástól függetlenül tudja mozgatni a végtagjait. Ha nem történt meg a függetlenedés, a gyermek nem csak a kezével ír/rajzol, hanem sokszor a lába, nyelve, egész teste követi az írásmozgást. Az akaratlan mozgások pedig nagyon fárasztják a gyermeket, egyszerűen elfárad.

Hogyan fejleszthető?
Ez az azonos, majd ellentétes kéz-láb emeléssel, masírozással, láb köröz-kéz tapsol gyakorlatokkal fejleszthető. Szintén jó fejlesztő játék ehhez a Twister.

10. Saját testrészek megnevezése
Mivel a legbiztosabb pont a saját testünk, ezért ha a gyermek ebben bizonytalan, minden azzá válik.
 

Hogyan fejleszthető?
Tegyél le a földre egy nagyobb csomagolópapírt! Fektesd rá a macidat vagy a babádat és rajzold körbe, majd vágd ki! Színezd a jobb kezét pirosra, a balt kékre! Állj szembe a papírfigurával és fogj vele kezet! Mutasd meg a bal lábát! Fogd meg a bal fülét! Takard el a bal szemét! Fordítsd meg úgy, hogy neked háttal legyen! Emeld fel a jobb kezét! Hajlítsd hátra a bal lábát! Súgj valamit a jobb fülébe! Angolosok számára jó fejlesztő lehet: Head and shoulders knees and toes dal éneklése mutogatással
 

11. Kialakult dominanciák
A gyerekek 2 éves korukban még kétkezesek, 4-6 éves kor körül kezd az egyik kéz ügyesebb lenni (amelyikkel elkapja a labdát), de a végleges kézdominancia csak 8-9 éves korra alakul ki tökéletesen. Figyeljünk rá, mert a nem megfelelő kézzel történő írás nehezíti a tanulást és diszfunkciókhoz, súlyosabb esetben beszédzavarhoz vezethet.Az ellenoldali szem használata átállíthatja a kezet. Az ilyen gyerekek gyakrabban olvasnak visszafelé, felcserélnek betűket, akár szótagokat. Lassúbb a szövegértés, és a szövegre való emlékezés. A füldominancia akkor jó, ha domináns kéz oldalára esik. Az ellenoldali fül használata eredményezhet pontatlan és lassúbb beszédhallást, ritmus gyengeséget.

Hogyan fejleszthető?
Fogd meg a jobb kezeddel a bal füledet! Fogd meg a bal kezeddel az orrodat! Cseréld meg a két kezedet! Csináld egyre gyorsabban és mondd is hozzá mit csinálsz! 
 

12. Szemmozgás-koordináció
Nehezítő tényező a sok tv és számítógép használat.

Hogyan fejleszthető?
Adjunk a gyereknek egy zsírkrétát, és ugyanezt a színt tegyük más krétákkal együtt pl. a padra, tálcára stb. A gyerek mutasson rá, hol találta meg a saját színét. Egy másik jó gyakorlat: szemtorna a fej elmozdulása nélkül - szemmozgatás jobbra, balra, le, föl, rézsútosan.
 

13. Jobb és bal irányok elkülönítése és a névutók helyes használata
Alatt, fölött, mögött, stb… - ezek megfelelő használata

Hogyan fejleszthető?
Rakd ki ugyanazt! A játékhoz a színes rudakat vagy építőkockát lehet használni. Fontos, hogy minden játékosnak ugyanolyan készlete legyen! Válasszatok egy kirakó játékost, a többiek lesznek az utánzók. A kirakó játékos a többiekkel szemben építsen, és takarja el a helyet, ahol épít! Építés közben pontosan közölje, melyik építőelemet hová helyezi!
Ezt is olvasd el: Miért fontos az építőkockázás gyerekkorban? Milyen képességeket fejleszt? Játékötletek építőkockához

14. Mozgássorozatok elvégzése, illetve rajzminták követése
Hogyan fejleszthető?
Taps-lépés-guggolás, vagy gyöngyfűzés gyakorlatokkal jó eredményeket érhetünk el.
„Én elmentem a vásárba...” a dal éneklése során a piacon vásárolt állatokat, zöldségeket, tárgyakat kell felsorolják a gyerekek.
 

15. Iránykövetés
Ez esetben azt vizsgáljuk, hogy képes-e a gyerek az irány követésére? Eleinte nagymozgásban, később finommozgásban, papíron figyelhető meg, hogy megfelelő-e az iránykövetés.

Hogyan fejleszthető?
Játék: Legyél robot, társad az irányító! Kövesd az utasítását: lépj egyet jobbra! Lépj kettőt balra, egyet előre! Fordulj balra! Lépj hármat előre! Fordulj jobbra! Lépj hármat előre! - ezt addig kell folytatni, ameddig nem hibázol, azután cseréljetek szerepet!
 

16. Szem-kéz koordináció 
Ha a két szem koordinálatlanul mozog, vagy nehezen fixál, az olvasás, és az írás megtanulását nehezíti. A szem-kéz koordinálásra van szükség akkor, amikor a vonalrendszerben kell elhelyezni a betűket.

Hogyan fejleszthető?
Nagyszerűen fejleszti a szem-kéz koordinációt a célbadobás vagy a játékhorgászat, vagy például a várostrom-játék. 5-6 építő elemből várat építünk, amelyet el kell találni a labdával. Aki egyszerre dönti le az összeset, az lesz a győztes.
 

17. Alak-háttér biztos megkülönböztetése
A fontos információk kiválasztásához szükséges a biztos alak-háttér megkülönböztetés. Erre azért van szükség hogy a gyermek el tudjon vonatkoztatni a zavaró körülményektől, meg tudja különböztetni az alakot a háttértől. Ennek hiánya okozza a figyelem elterelődését, elvonja a figyelmet az olvasott szövegről, tekintete ugrál a sorok között.

Hogyan fejleszthető?
Mi van a képen hátrébb, és mi előrébb? Egymásra rajzolt tárgyak elkülönítése.
 

18. Azonos alakok-színek-nagyságok-mennyiségek felismerése
A betűfelismeréshez, olvasáshoz szükséges képességről van szó. Az alak-forma-szín-nagyságállandóság fejletlensége okozza azt, hogy a gyermek nem tudja megkülönböztetni, illetve megfeleltetni a kis és nagybetűket. Nem tud nyomtatottról írottra átfordítani. Mint tudjuk, minden hangnak négy betűalakját kell megjegyeznie, és ezek a betűalakok előfordul, hogy nem is hasonlítanak egymásra. Ezen képesség hiányában ez lehetetlen lenne. Azonosság felismerése a betűfelismeréshez szükséges. Ez teszi lehetővé, hogy különböző szövegkörnyezetben is felismerje a betűket. Különbözőség felismerése szintén a betűfelismeréshez szükséges. Fejlett megkülönböztető képesség nélkül nagyon nehéz az olvasás-írás megtanulása. Hiánya betűtévesztést, helyesírási nehézséget okoz.

Hogyan fejleszthető?
Különböző színű és nagyságú kockák válogatása.
 

19. Különböző hangok megkülönböztetése egymástól
Ez jelenti az egyes hangok elkülönítésének képességét, az időtartam meghallását, a zöngés-zöngétlen hangok megkülönböztetését. Az auditív megkülönböztetés hiánya nehezíti az írás-olvasás megtanulását, valamint komoly helyesírási nehézséget okoz.

Hogyan fejleszthető?
Irányhallás: a gyermek feladata, hogy a hallott hangok irányát meghatározza.Egy másik fejlesztő feladat: testtartásváltozással pl. guggolás, vagy tapsolással jelezze, ha a két szó különbözött: pl kéz-kész, mind-mint…
 

20. Rész-egész viszony felismerése
Kis részleteket megkeresni az egészen belül. Az olvasástanuláshoz szükséges ez a képesség. Ettől függ, hogy a gyermek tudja-e a részeket egészként értékelni, a betűsort szóként felfogni. Fejletlensége okozza az összeolvasás nehézségét.

Hogyan fejleszthető?
Mi változott meg? Párok szemben állnak, Jól megfigyelik egymást, ezután az egyik kis időre hátat fordít. Ez alatt a másik egy apró dolgot megváltoztat magán. Visszaforduláskor meg kell nevezni pontosan, mi változott meg. Azután cserélnek. Hasonló, hogy ha egy asztalon különféle tárgyakat elrendezel - a gyerek nézze egy percig, majd forduljon el. Te változtass néhány dolog helyzetén, tegyél oda-vegyél el - a gyerek feladata, hogy elmondja, mi a változás.

 

21. Szétszedés és újra összerakás
Előfeltétele az olvasás-írás megtanulásának. Az analizálás-szintetizálás jelenti, hogy képes-e a gyermek hangokra bontani a szavakat, és a hangokból képes-e szavakat összerakni. Hiánya gyenge olvasást-írást, helyesírási nehézséget eredményez.

Hogyan fejleszthető?
Puzzle vagy Mi hiányzik a képről?-játékok
 

22. Átfordítási képesség
Ez az a képesség, amikor az egyik érzékelési síkon szerzett ismeretet egy másik érzékelési síkon reprodukáljuk. Pl. lerajzolunk egy történetet. Amikor a látott, hallott, tapintott vagy emlékképek formájában tárolt ismereteket képi formában jelenítjük meg, vagy egy jelsorral; az írással. Átfordítás az is, ha elmondjuk, amit látunk, hallunk, tapintunk. Hiánya nagy nehézséget okoz a tollbamondásnál - írásképtelenséghez, rajzolási képtelenséghez, szóbeli felelet nehézségéhez vezethet.

Hogyan fejleszthető?
Hang-állatképek, hívókép egyeztetésével. Látott betű, szó egyeztetése a hanggal. Hallott, tapintott tárgy egyeztetése. Mérleg-játék: az egyik serpenyőben van egy szám, tegyünk a másikba annyi számot, hogy a két oldal egyenlő legyen.
 

23. Árnyalt kifejezőeszközök, mások türelmes meghallgatása, kérdezés képessége
Hogyan fejleszthető?
Mindezeket a sok mesehallgatás, verstanulás és beszélgetés fejleszti.
 

24. Egy elkezdett történet önálló befejezése

Hogyan fejleszthető?
Emlékszel, mikor….? Történet elkezdése közösen átélt élményről, vagy ismert meséről - a gyerek feladata a történet vagy mese befejezése.
 

25. Általános tájékozottság
Egy hat éves gyermeknek illik tudni a nevét, szülei nevét, lakhelyét, születési évét, szülei foglalkozását. Széleskörű ismeretekkel kell rendelkeznie az őt körülvevő világról. Életkorának megfelelően el kell tudni helyezni magát időben, társadalmi környezetben. Ismernie kell az évszakokat, napszakokat, napokat, és azok változásait.

Hogyan fejleszthető?
Önismereti játékok. Mondatfűzés: megadott szavak mondatba foglalása. A mondatok tartalmilag kapcsolódjanak egymáshoz (tréfás is lehet). Igaz-hamis: állítások gyűjtése, készítése, eldöntése.
Szókitaláló: 3-4 kulcsszó alapján nevek, fogalmak kitalálása; barkochba
 

26. Viselkedés
Tud-e szabályok szerint viselkedni a mindennapi életben és a játékban egyaránt? 7-8 évesen következik be változás a szabálytudat alakulásában. Ekkor figyelhető meg a gyerekek játékában a szabályok betartása, annak kölcsönös ellenőrzése és az együttműködés. Ekkor értik meg igazán, hogy mit jelent nyerni és veszíteni a játékban.

Hogyan fejleszthető?
A szabálytudat fejlesztésére legjobbak a társasjátékok és kártyajátékok. Eleinte csak néhány szabályos játékokat játsszunk!
 

27. Kudarctűrés 
A jó kudarctűrő képesség nélkülözhetetlen a tanuláshoz. A gyereknek tudnia kell, hogy valami nem sikerül elsőre. Lássa be, hogy hibázhat, és ne veszítse el türelmét, ne adja fel a próbálkozást, hiszen a hibázás a tanulás útja.

Hogyan fejleszthető?
Különböző társasjátékokkal, pl. amőba.
 

28. Felnőttekhez fűződő viszony
Bizalommal fordul-e a felnőttek felé? Elfogadja-e őket? Fontos, hogy bizalommal forduljon a felnőttekhez, ha segítségre van szüksége. A szembeszegülő gyerek megnehezíti helyzetét az iskolában.

Hogyan fejleszthető?
Remekül fejlesztik a bizalmat a vak-gyakorlatok /csukott szemmel játszunk/, miközben megingatnak térérzékelő biztonságunkban, felhívják a figyelmet a többi érzékszervre, hallásra, tapintásra, szaglásra, s még valamire, ami jelen esetben a legfontosabb: növelik a bizalom érzését a partner, a látó iráni. 

Fejlesztő játék: A pár egyik tagja behunyt szemmel jár, a másik mögötte haladva, a „vak" vállára helyezett kezével irányítja a közös mozgást. Páron belüli szerepcserével folytatódik a játék. A játék variációi  bizonyos fokú nehezítést is jelentenek. Az érintési /információ-adó/ felület csökkentésével pl.

- két kézzel a vállon irányít a látó,

- egy kézzel a vállon.

- egy ujjal, és a „vak" előtt járva irányít, vezet a látó

Vagy: A párok tagjai a szemközti falak előtt helyezkednek el. Az egyik sorban állók behunyt szemmel, egyenletes tempóban indulnak a szemközti fal felé. A másik falnál állók feladata: meg kell fogniuk társukat a fal előtt. /A bizalom és a biztonság hiánya jól látható a behunyt szemmel járók mozgásán: a fal közelébe érve lelassul mozgásuk./ Szerepcserével folytatódik a játék.
 

29. Kortársakkal való közös játék
Játszik-e a közösségben? Nehezebb dolguk van a félénk és visszahúzódó gyermekeknek. A zárkózott gyermekeket könnyen kiközösíthetik, amelynek akár súlyos következményei is lehetnek. Bátorítani kell őket, hogy keressék a kapcsolatot társaikkal és próbáljanak barátságokat kötni.

Hogyan fejleszthető?
Ha az osztálytársaival nem is sikerül szorosabb kapcsolatot kiépíteni, valamilyen sporttevékenység vagy más délutáni elfoglaltság során könnyen még szerezhet igaz barátokat.

A legfontosabb képességeket fejlesztő játékokat, tevékenységeket most összefoglalva is láthatod - a sok izgalmas játékkal elősegíted, hogy gyermekednek később jól menjen az írás, olvasás, számolás az iskolában.
 

Hogyan lehet fejleszteni a gyerekeket, hogy jól menjen az írás, olvasás, számolás? - 30 játékos feladat

Ceruzafogás fejlesztése:
- gyurmázás
- süteménysütés

Elemi mozgások rendezettségének fejlesztése:
- kúszás-mászás
- lábujjakon-sarkélen járás

Egyensúlyérzék fejlesztése:
- vonalon járás
- mérlegállás
- pincérkedés
- balerinázás

Váll-könyök-csuklóizület finommozgásának fejlesztése:
- talicskázás
- függeszkedés
- fűzés
- vízcsap zárás-nyitás
- zongorázgatás

Végtagok irányításának fejlesztése:
- ellentétes kéz-láb emelgetés
- masírozás
- Twister

Szemmozgás-koordináció fejlesztése:
- szemtorna a fej elmozdítása nélkül

Jobb-bal irányok elkülönítése képesség fejlesztése:
- kirakósozás megnevezéssel

Mozgássorok, rajzminták követésének képessége:
- gyöngyfűzés
- Én elmentem a vásárba... típusú dalok, mesék

Iránykövetés fejlesztése:
- robotos játék

Szem-kéz koordináció fejlesztése:
- célbadobás
- játékhorgászat
- kuglizás
- várostrom-játék

Rész-egész viszony felismerésének fejlesztése:
- mi változott-játékok

Szétszedés, újra összerakás képességének fejlesztése:
- puzzle

Átfordítási képesség fejlesztése:
 -hang+állatkép
- történet lerajzolása
- mérleges játék

Szerző: Tarján Vera gyógypedagógus korábbi cikkének aktualizált, frissített verziója

Fotó: Freepik

 

 

Szülők lapja

 


Bővebben
Így segítheted ADHD-s gyermekedet az iskolakezdésnél – 10 bevált tipp a szakembertől, aki saját maga is ADHD-s gyermeket nevel
2026-05-18 20:24:36

Az ADHD-val élő gyermekek és szüleik számára az átlagosnál jóval nagyobb kihívást jelenthet a tanév kezdete. A szakember tippjei nem csak a gyermeknek, de az egész családnak megkönnyíthetik az iskolakezdést.
 


Szeptember minden gyermek számára nagy próbatétel. Új tanév, új tantárgyak, új elvárások – és sokszor új közösség is. Amikor egy diák nem csupán visszatér a megszokott iskolapadba, hanem új intézménybe indul, a helyzet még nehezebb. Ez lehet az óvodából iskolába való átlépés, a középiskola első osztálya, az egyetem kezdete vagy egy egyszerű iskolaváltás is, bármilyen okból.

Az ADHD-s gyermekek számára mindez különösen nagy kihívás, ilyenkor jóval több törődésre van szükségük, ahogy erről korábban már itt írtunk. Ők sokszor érzékenyebben reagálnak a változásokra, és nehezebben alkalmazkodnak a megváltozott környezethez. De a jó hír az, hogy megfelelő szülői támogatással az iskolaváltás nemcsak nehézséget, hanem új lehetőséget is jelenthet számukra.


 Miért annyira nehéz az ADHD-s gyerekeknek a tanévkezdés?

Az ADHD-s gyerekek sajátos működésmódja miatt az iskolakezdés, vagy iskolaváltás számos ponton megterhelő lehet számukra:

Ragaszkodás a megszokott keretekhez – nehezen viselik a változásokat, a régi ismerősök és környezet elvesztését.

Érzelmi érzékenység – az új közösség feszültséget, szorongást, sőt dühkitöréseket is előhozhat.

Figyelmi nehézségek – az új szabályok, új tanítási stílusok és a többféle elvárás egyszerre túlterhelő lehet.

Szociális kihívások – az új barátok szerzése és a beilleszkedés gyakran komoly próbatétel számukra.
 

Éppen ezért a szülői támogatás kulcsfontosságú: biztonságot, kapaszkodót és iránymutatást adhat a gyermeknek ebben a nehéz, de lehetőségekkel teli időszakban.
 


Hogyan segíthetünk szülőként az ADHD-s gyermeknek iskolakezdéskor?
 

1. Készítsük fel előre a gyereket!

Beszéljük át vele, mire számíthat az új iskolában. Mutassuk meg az épületet, a környéket, sétáljunk el közösen az osztályteremig, ha van rá lehetőség. A gyerekek számára nagyon megnyugtató, ha előre tudják, milyen lesz a környezet, így kevesebb bizonytalansággal indulnak.

Olvashatunk közösen olyan meséket vagy történeteket, amelyek az újrakezdésről szólnak – ez segít feldolgozni a változás élményét.


2. Őrizzük meg a biztonságos rutinokat!

Bár az iskola megváltozik, az otthoni napirendet érdemes minél állandóbbá tenni. Az alvás, az étkezés és a szabadidő megszokott ritmusa biztonságot nyújt a gyermeknek. Érdemes előre kapaszkodókat is adni: például „Reggel elmész az iskolába, de utána mindig együtt vacsorázunk.” Az ilyen kiszámíthatóság sokat csökkent a szorongásból.


3. Tartsunk kapcsolatot a pedagógusokkal!

Már a tanév kezdete előtt érdemes bemutatkozni a pedagógusoknak, és röviden jelezni, hogy a gyermeknek ADHD-ja van. Nem arról van szó, hogy „címkét” adunk neki, hanem arról, hogy az iskola és a tanár is értse: mire van szüksége ahhoz, hogy jobban boldoguljon. Egy rövid jelzési rendszer is sokat segíthet: például ha a tanár e-mailben vagy üzenetben jelzi, hogy nehezebb napja volt a gyereknek. Ez segíti a közös munkát.


4. Adjunk teret az érzéseknek!

Az iskolaváltás sok érzést hozhat elő: félelmet, izgatottságot, dühöt vagy éppen szomorúságot. Fontos, hogy szülőként meghallgassuk ítélkezés nélkül, és segítsünk neki szavakba önteni, mit érez. Egy egyszerű kérdés - például: „Izgulsz, mert nem ismered még a tanárokat?” - már segít abban, hogy megnyíljon és biztonságban érezze magát.


5. Kisebb lépésekben haladjunk!

Ne várjuk el, hogy azonnal jól teljesítsen, vagy hogy rögtön barátokra találjon. Értékeljük a kis lépéseket is: ha végigülte az első órát, ha szóba állt egy új társával, vagy ha segített valamiben a tanárnak. Az ADHD-s gyerekek önbizalma sokszor törékeny – minden apró siker nagy megerősítést jelent számukra.


6. Használjuk ki az „új lap” lehetőségét!

Az iskolaváltás egyben új kezdetet is jelent. Erre bátorítsuk a gyermeket: most lehetősége van más képet mutatni magáról, és jó benyomást kelteni. Ha az első órákon a tanár megkérdezi, ki szeretne felelni, érdemes bátorítani, hogy jelentkezzen.

Ha felkészülten indul, könnyen kaphat jó jegyet – ezek az első sikerélmények segíthetnek, hogy pozitívan lássák őt. Néhány ötös az év elején megteremti az alapot: a jó benyomást utána nehezebb megváltoztatni, ugyanúgy, mint a rosszat. Ha az év elején sikerül stabilan jó jegyeket szereznie, félidőben nem kell görcsösen javítania.

Ez ADHD-s gyerekeknél különösen fontos, mert a folyamatos stressz sokszor éppen az ellenkezőjét váltja ki: bénítja a teljesítményt.


7. Extra tippek a könnyebb induláshoz

  • Közös célkitűzés: írjuk le, mi az, amit az adott évben szeretne elérni. Lehet ez akár annyi is, hogy „többször jelentkezem felelésre” vagy „időben beadom a házi feladatot”.
     
  • Barátkozási apró lépések: bátorítsuk, hogy minden nap köszönjön oda valakinek, akit nem ismer. Egy apró gesztus is segíthet kapcsolatokat építeni.
     
  • Erősséglista: ha tudja, miben jó (rajz, sport, humor), könnyebben talál közös témát társakkal.


8. A szülő példamutatása is számít!

Az iskolaváltás nemcsak a gyermeknek, hanem a szülőnek is új helyzet. Ha a szülő aktívan bekapcsolódik az iskola életébe, az pozitívan hat a gyermek megítélésére is.

Ha vállalunk szülői munkaközösségi (SZMK) feladatot, vagy részt veszünk valamilyen társadalmi munkában, azzal azt üzenjük: fontos számunkra az iskola és a közösség. A pedagógusok és más szülők is érzékelik a család elkötelezettségét, és ez közvetve a gyermek elfogadását is segíti.

Egy ADHD-s gyermeknek pedig különösen sokat jelent, ha azt látja: a szülő is részese az iskolai közösségnek, és közvetlenül segíti őt.


9. Figyeljünk a külső megjelenésre is!

Az első benyomást nemcsak a jegyek és a viselkedés, hanem a külső megjelenés is alakítja. Érdemes gyerekünkkel átbeszélni, hogy a tanárok sokszor öntudatlanul is ítéletet alkotnak a kinézet alapján. Nem kell önmagát megtagadnia, de jó, ha amennyire megoldható, nem provokálja a pedagógusokat a külsőjével.
Egy tiszta, rendezett megjelenés segíthet abban, hogy a tanár inkább a gyerek valódi értékeire figyeljen, és ne a külsőségekre.


10. A reziliencia ereje

Az ADHD-s gyerekek mindennapjai gyakran tele vannak kihívásokkal: küzdenek a figyelem fenntartásával, a szabályok követésével, sokszor érik őket kudarcélmények. Ugyanakkor ezek a helyzetek, ha megfelelő szülői támogatással és következetességgel találkoznak, megerősíthetik a gyermek rezilienciáját – vagyis a képességet, hogy nehézségek után is talpra álljon.

Ez a rugalmasság óriási segítség lehet a számára egy intézményben:
Nem adják fel könnyen – hiszen már megtanulták, hogy a nehézségeken át lehet vergődni.

Kreatív problémamegoldók – gyakran másként közelítik meg a helyzeteket, ami új közösségekben is előnyt jelenthet.

Empatikusabbak – sok ADHD-s gyermek átéli a kirekesztést vagy a félreértést, ezért érzékenyebbek mások nehézségeire.


 


Bővebben
Maci

Csatlakozz Hozzánk! Legyél Te is nevelőszülő!

Egy gyermeknek nem tökéletes szülőre van szüksége, hanem valakire, aki mellette van, aki szereti.
Nevelőszülőként Te lehetsz az otthon, ahol újra biztonságban lehet. Jelentkezz, ha hiszel a második esély erejében.

Kérj visszahívást!

Munkatársunk 48 órán belül felveszi veled a kapcsolatot!