logo

Szent István

Görögkatolikus Gyermekvédelmi Központ

Rólunk

BEMUTATKOZÁS

A Hajdúdorogi Metropolitai Egyház 2021. április 1-jén hozta létre a Szent István Görögkatolikus Gyermekvédelmi Központot, amely elkötelezetten szolgálja a gyermekvédelem ügyét, a rászoruló gyermekek biztonságát és fejlődését. Intézményünk elsődleges feladata a nevelőszülői hálózat működtetése volt ekkor, amely családias környezetben támogatja a gyermekek testi, lelki és szellemi fejlődését. 2021. november 1-jétől intézményünk tevékenysége kibővült a Dégi Lakásotthonok Szakmai Egység működtetésével, amely az otthont nyújtó ellátás jogszabályoknak és szakmai normáknak megfelelő biztosítását szolgálja.
Gyermekvédelmi központunk székhelye Fejér vármegyében, Székesfehérváron található. Működésünk során minden döntésünkben és megnyilvánulásunkban a gyermek mindenek felett álló érdekét, valamint a törvényben elismert gyermeki jogokat tartjuk szem előtt. Célunk, hogy az időlegesen ránk bízott gyermekek és fiatalok biztonságos, szeretetteljes környezetben fejlődhessenek, megerősödjenek önértékelésükben, és képessé váljanak önmaguk és mások elfogadására, megbecsülésére.

Küldetésünk, hogy alkotó módon, minden érdekelt féllel együttműködésben szervezzük és eredményesen működtessük mindazon intézményes gyermekvédelmi szolgáltatásokat, amelyek a rászoruló gyermekek és családjaik védelmét és támogatását szolgálják. Munkánk során építünk az elmúlt évszázad tapasztalataira, szellemi és anyagi erőforrásaira.
Lelki vezetőnk Jézus Krisztus evangéliumi tanításai alapján iránymutatást ad intézményünk dolgozóinak, nevelőszülőinek és gondozottjainak egyaránt. A keresztény értékrend, az elfogadás, a felelősségvállalás és a szeretet meghatározza mindennapi működésünket.

Gyermekvédelmi központunk gazdag hagyományokkal rendelkezik. A közös programok és projektek erős közösséget formálnak. Együtt ünnepeljük a farsangot, a gyermeknapot és az egyházi ünnepköröket, amelyekhez változatos, élményekben gazdag rendezvények kapcsolódnak. Emellett kirándulások, táborok és pályázati programok segítik a gyermekek és a nevelőszülők jóllétét, fejlődését és közösségi élményeit.

A társadalmi felelősségvállalás jegyében egyházi és civil szervezetek, vállalatok, valamint Székesfehérvár önkormányzata is támogatja munkánkat, hozzájárulva ahhoz, hogy a gyermekvédelmi ellátás biztonságos, kiszámítható és magas szakmai színvonalú legyen.
A Szent István Görögkatolikus Gyermekvédelmi Központ elhivatottan dolgozik azért, hogy minden ránk bízott gyermek számára valódi esélyt teremtsen a teljes, értékes életre – biztonságban, szeretetben, hitben és közösségben.




Híreink

2026.07.11-15. - SZENT ISTVÁN TÁBOR - BALATONSZEMES
2026-08-10 17:39:08

Mosolygós arcok, vidám gyermekzsivaj és a Balaton hűsítő hullámai – így foglalhatnánk össze azt a felejthetetlen öt napot, amelyet 2026. július 11. és 15. között 26, nevelőszülőnél elhelyezett gyermekkel töltöttünk el Balatonszemesen.


A klasszikus balatoni fürdőzés mellett számos színes program várta a táborozókat: interaktív hajókirándulás, kulturális programok, kreatív foglalkozások és mozgásos játékok tették emlékezetessé az együtt töltött időt.
A siófoki kalózhajón a gyermekek és kísérőik matrózok és kalózok szerepébe bújhattak. A sok nevetés, a közös játék és a lelkes részvétel felejthetetlen élményt jelentett mindenki számára.
A táborozók ellátogattak a Postamúzeumba is, ahol izgalmas időutazás során ismerkedhettek meg a hírközlés múltjával.
A nyári tábor azonban nemcsak a kikapcsolódásról szólt. Lehetőséget teremtett arra is, hogy az eltérő gondozási helyeken nevelkedő testvérek ismét együtt tölthessenek értékes időt, a régi barátságok tovább mélyüljenek, és új kapcsolatok szülessenek.
Köszönjük a gyermekeknek a sok mosolyt, kíváncsiságot és vidámságot, a nevelőszülőknek pedig a bizalmat, hogy ránk bízták gyermekeiket erre a néhány, élményekben gazdag nyári napra.

Bővebben
2026.06.18. - JUTALOMKIRÁNDULÁS VESZPRÉMBEN
2026-06-30 20:06:03

2026. június 18-án a Nagyböjti Jócselekedetek Özönében aktívan részt vevő, legeredményesebb, lakásotthonokban élő diákjaink jutalomkiránduláson vehettek részt Veszprémben, Fülöp érsek-metropolita atya vezetésével.


Érkezésünkkor dr. Udvardy György érsek atya szeretettel fogadott és köszöntött bennünket. Ezt követően egy hangulatos, interaktív idegenvezetés során megismerkedtünk a Püspöki Palotával, a Székesegyházzal és a Múzeummal. A fiatalok számos szakrális, kulturális és művészeti értéket csodálhattak meg, miközben sok új és érdekes ismerettel gazdagodtak.
Az Érsekség nagylelkű vendégszeretetének köszönhetően a várban ebédeltünk, egy csodálatos panorámát nyújtó étteremben. Ezután egy finom fagylalt elfogyasztása után elsétáltunk a Szent Benedek-hegyi kereszthez, ahonnan lenyűgöző kilátás nyílt Veszprém városára. Megtekinthettük a veszprémvölgyi bizánci szerzetesnők monostorának romjait is, akik a hagyomány szerint Szent István király koronázási palástját hímezték.
A nap következő állomása a Veszprémi Állatkert volt, ahol kicsik és nagyok egyaránt remekül érezték magukat. Az állatok etetésétől az állatsimogatóig számos élményben volt részünk, a nagy nyári melegben pedig egy frissítő jégkása is jólesett a gyerekeknek.
Hálatelt szívvel, élményekkel gazdagodva és kellemesen elfáradva indultunk haza. Ez a nap nemcsak kikapcsolódást, hanem lelki, kulturális és közösségi feltöltődést is jelentett valamennyiünk számára.
Ezúton is szívből köszönjük Fülöp atyának a velünk töltött időt, a szeretetteljes kíséretet és ezt a felejthetetlen jutalmat, amely által testileg és lelkileg egyaránt gazdagodhattunk.
 
Jármi Zoltán lelki vezetőnk írása
 

Bővebben
2026.05.08-09. - MÁRIAPÓCSI GYERMEKBÚCSÚ
2026-06-24 12:36:02

A nevelőszülőknél nevelkedő, lakásotthonokban élő és egyházközségi gyermekek, valamint nevelőik, munkatársaink, nevelőszülők és egyházközségi családok együtt zarándokoltak el a Máriapócsra, a Nemzeti Kegyhelyre, ahol a Gyermekbúcsún vettek részt 2026. május 8-9-én.


A Berényi úti központunktól egy teljesen megtelt autóbusszal indultunk útnak péntek kora délután. Az utazás gyorsan telt: közös imádsággal, beszélgetésekkel, játékokkal és értékes filmek megtekintésével hangolódtunk a lelki programokra.
Megérkezésünket követően elfoglaltuk szállásunkat, majd a vacsora után a gyermekek a bazilika előtti téren és a Noé Bárkája játszótéren tölthettek tartalmas, vidám időt, később pedig a benti ügyességi sporteszközöket is kipróbálhatták.
Szombaton a reggelit követően végig jártuk a gyermekbúcsú állomásait, melyek idei mottója a következő szentírási idézet volt: „Menj föl egy magas hegyre!” (Iz 40,9). A különböző feladatokon keresztül a gyermekek közelebb kerülhettek az irgalmas Isten szeretetéhez, majd közösen köszöntöttük az Istenszülőt a templomban.
A délelőtt további részében játékos programok és feladatok várták a résztvevőket, ezt követően pedig a Szent Liturgián együtt emeltük fel szívünket Jézus Krisztushoz. Az ebédet és a megérdemelt jégkrémezést követően búcsút vettünk a Máriapócsi Könnyező Istenszülőtől, és hálatelt szívvel indultunk haza.
Ez a két nap nemcsak közös kirándulás volt, hanem valódi lelki feltöltődés és közösségi élmény is. Hálát adunk a Jóistennek a békés együttlétért, az örömteli találkozásokért és a sok szép emlékért.
Isten áldása kísérje valamennyi résztvevőt!

Bővebben
Maci

Csatlakozz Hozzánk! Legyél Te is nevelőszülő!

Egy gyermeknek nem tökéletes szülőre van szüksége, hanem valakire, aki mellette van, aki szereti.
Nevelőszülőként Te lehetsz az otthon, ahol újra biztonságban lehet. Jelentkezz, ha hiszel a második esély erejében.

Kérj visszahívást!

Munkatársunk 48 órán belül felveszi veled a kapcsolatot!