logo

Szent István

Görögkatolikus Gyermekvédelmi Központ

Híreink

SZŰRŐK
2026.06.06. - GYERMEKNAP
2026-06-23 16:45:49

Június 6-án két jeles esemény alkalmából hívta meg Székesfehérvárra  a Görögkatolikus Metropólia gyermekvédelmi intézményeit a Szent István Görögkatolikus Gyermekvédelmi Központ. 


A három egyházmegye öt intézményéből több mint 350 gyermek és 200 felnőtt érkezett a Bregyó közi atlétikai központba, hogy földi és mennyei kincseket gyűjtve együtt ünnepelje a gyermeknapot és az intézmény fennállásának 5. évfordulóját.

A görögkatolikus gyermekvédelmi intézményekben nevelkedő gyerekek ezen a napon az atlétikai központ szinte teljes területét birtokba vették. A szervezők többek között kincskereséssel, focival, játékkal és természetesen ajándékokkal várták a gyerekeket, akik közül a legtávolabbról érkezők már hajnalban elindultak Székesfehérvárra.

A programok sora közös imádsággal kezdődött, amelyet Fülöp metropolita vezetett. Spányi Antal székesfehérvári püspök köszöntőjében kiemelte: sok felől jöttünk és sokfélék vagyunk, de a Jóistennek hála adottak a körülmények ahhoz, hogy ezen a napon mindenki jól érezze magát.

Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere köszönetet mondott a főszervezőnek, Jármi Zoltán lelkivezető atyának és a gyermekvédelmi központ minden munkatársának a nap megszervezéséért. Polgármester úr reményét fejezte ki az iránt, hogy a nap mindenki számára a jókedvről és az örömről fog szólni, s mindenkiben erősíti majd azt az érzést, hogy jó együtt lenni!

A szervezők nevében Tóthné Kerék Erika intézményvezető köszöntötte a jelenlévőket, köztük a Szent Zotikosz (Miskolci Egyházmegye), a Szent Miklós (Nyíregyházi Egyházmegye), a Szent Anna, illetve a Szent Péter és Pál (Hajdúdorogi Főegyházmegye) nevét viselő görögkatolikus gyermekvédelmi intézményekből érkezett gyerekeket és felnőtteket, valamint a Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat munkatársait.

Deresné Tanárki Mária korábbi igazgató a Székesfehérvár központú görögkatolikus gyermekvédelmi intézmény megalakulását idézte fel. Mint mondta: közösen dolgozták ki az új fenntartóval a gyermekvédelmi intézmény működési rendjét, amely az elmúlt években szakemberekkel, tárgyi eszközökkel és újabb lakásotthonokkal is bővült.

A köszöntők után az Osvát Ági által vezetett örömtánccal kezdődött meg az élményszerzés.

A nap egyik fő programja a futball volt. A meghívott gyermekvédelmi intézmények egy-egy csapatot neveztek a tornára, a felnőtteknél pedig a Magyar Honvédség, a Jogászok, a Székesfehérvári Görögkatolikusok, illetve a Magyar Katolikus Papi Válogatott lépett pályára. A kezdőrúgást mindkét korcsoportban Nikolics Nemanja, a Videoton FC Fehérvár sportigazgatója végezte el. A korábbi magyar válogatott labdarúgó a klub által felajánlott ajándékokkal, nyakpántokkal és dedikált labdákkal érkezett a gyermeknapra.

Aki nem focizott, az földi és mennyei kincseket gyűjtött. A gyerekeket a szervezők 15 állomáson várták. Ezek között volt többek között bibliai BrainBox, kézműveskedés, célba dobás, akadálypálya, logikai játék és CIB Bankos Gazdálkodj okosan! is. A nap végén a pecséteket ajándékra válthatták a gyerekek.

A pecsétgyűjtős játékokon kívül óriás ugrálóvár és csúszda, társasjátékok, lovaglás és állatsimogató várta a résztvevőket. De a szervezők színpadi programokkal is készültek. A Fehérvári Pattogók akrobatikus ugrókötélmutatványokkal kápráztatták el a közönséget. Bárki találkozhatott a YouTube-on népes követőtáborral rendelkező Powerr-rel is.

Vértes Rebeka a futballelemek és zsonglőrmutatványok ötvözésével született freestyle fociból adott ízelítőt.

A nap fő eladója az X-Faktor győztes Vastag Csaba volt, aki ahelyett, hogy maga állt volna színpadra, a résztvevőket tette az előadás főszereplőjévé. A gyerekek széles mosollyal táncoltak és énekeltek az előadóval.

A nap során szépen gyűltek a pecsétek a füzetben és a gólok a pályán. A gyermekvédelmi intézmények tornáját a Szent István Gyermekvédelmi Központ csapata nyerte. A fiatal labdarúgók a Videoton jóvoltából a Nemanja által aláírt labdán és a nyakpánton kívül egy-egy Videoton mezt is kaptak ajándékba. A szervezők különdíjakat is osztottak. A gólkirály címet Szabó Roland érdemelte ki, a legjobb kapus pedig Dobai László lett. Egy-egy Nemanja kézjegyével ellátott labdát kaptak ajándékba. A torna legígéretesebb játékosa pedig Orgován Róbert lett. Ő a megtisztelő címen kívül a Puskás Akadémia labdarúgói által aláírt labdával térhetett haza.

A gálamérkőzést a gyermekvédelmi csapatok tornájának győztes csapata játszotta, akik az első félidőben a Videoton FC Fehérvár utánpótlás csapatával, a másodikban pedig a Magyar Katolikus Papi Válogatottal csaptak össze a pályán.

Miután minden állomásjáró és futballozó fiatal átvette a jól megérdemelt jutalmat, a gyermeknapi programot a helyi tűzoltóság jóvoltából fergeteges habparty zárta.  

A Szent István Görögkatolikus Gyermekvédelmi Központ gyermekvédelmi gyermeknapjának és focikupájának megvalósulását számos magánszemély támogatta. A rendezvény főbb támogatói voltak:

Hajdúdorogi Főegyházmegye

Székesfehérvár Megyei Jogú Város

Székesfehérvári Egyházmegye

AmRest Vendéglátó Kft.

Auchan Magyarország

Videoton Zrt.

CIB Bank Zrt.

MLSZ Fejér Vármegyei Igazgatóság

Fejér Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság

Mentavill Székesfehérvár

Kelet-Magyarországi Fiatalokért Alapítvány.


Bővebben
2025.05.31. - A GYERMEKEKET ÜNNEPELTÜK
2026-05-17 10:08:42

2025. május 31-én élményt nyújtó programokkal köszöntöttük a nevelőszülői családokban és lakásotthonokban élő kicsiket és nagyokat gyermeknap alkalmából.


mmár harmadik alkalommal szolgált helyszínül a Bregyó Sportcentrum területe, amely kiváló lehetőséget biztosított a felhőtlen szórakozásra, közös együttlétre. Hatalmas ugrálóvár, bungee trambulin, katonai akadálypálya és lézer lövészet, lovaglás, ügyességi versenyek, íjászat és box bemutató szolgálta az aktív kikapcsolódást. A programindító Szeretetkör, a Mézengúz zenekar koncertje és az örömtánc a lelki feltöltődés mellett az összekapcsolódás varázslatos élményét teremtette meg.
Az elmélyült tevékenységek kedvelői kézműves foglalkozások, Lük fejlesztőjátékok, karkötőkészítés, csillámtetoválás és arcfestés közül választhattak, míg a legkisebbek szórakozását az árnyas babasarok biztosította. A tűzoltó autó felfedezése és a spriccelő fecskendő kipróbálása mellett hatalmas élményt jelentett az elmaradhatatlan habparti, mely méltó lezárása volt a rendezvénynek.
 

Bővebben
2024.06.14. - GYERMEKNAPI RENDEZVÉNY
2026-05-17 08:57:41

2024.06.15-én gyermeknapi programra hívtuk a nevelőszülői családokat és a lakásotthonok lakóit.


Ebben az évben is a székesfehérvári Bregyó Sportcentrum adott helyszínt a változatos kikapcsolódást nyújtó rendezvénynek. Légvárak, bohóc, lufihajtogatás, reggeli torna, arcfestés és csillámtetoválás szolgálta a kicsik örömét. A kézműves foglalkozások, vetélkedők, ügyességi játékok, akadálypályák a tevékeny kikapcsolódást kedvelőket szórakoztatta. A meglepetés ajándékok, az ízletes, bográcsos ebéd és jégkrém tovább fokozta a jó hangulatot és a közös élményszerzést. A gyermekek megünneplését a tűzoltók habpartija zárta, mely sok-sok nevetést és mókás pillanatot okozott a résztvevőknek.

Bővebben

Blog bejegyzések

Óvodai beszoktatás: 10 jó tanács a pedagógustól, hogy könnyebben menjen gyermekednek a beszokás
2026-08-10 17:59:13

Hogyan teheted könnyebbé kisgyermeked és magad számára is az óvodai beszoktatást? Mit mondj, és miket ne az ovikezdés idején? Apró trükkök pedagógus szakértőnktől, hogy a gyerek egy-kettőre megszokja majd az új közösséget.


A szeptember az óvodakezdés ideje, sok anyukának, kisgyermeknek pedig egy korszak lezárulta. Sokan aggodalommal tekintenek az őszi kezdésre. Vajon figyelnek majd a gyerekemre? Hogyan tud alkalmazkodni az új napirendhez? Iszik majd eleget? Megvigasztalják, ha sír? Észreveszik az óvónők, ha bántják szegénykét? Mi lesz, ha nem eszi meg az ebédet?

10 jó tanács az óvodai beszoktatáshoz


1. Menjetek el együtt vásárolni, vegyél izgalmas, nagyfiús/nagylányos kiegészítőket!
Most, hogy eltelt az első hét, megérdemel egy kis jutalmat a gyermeked, amitől még inkább érzi, hogy ő már nagy, aki büszkén jár oviba. Vegyetek közösen valamit, például napszemüveget, vagány sapit, játék karórát. Vagy remek apróságokat lehet kapni, ha nem akarsz sokat költeni: kistáska, dobozkák, csatok, figurás kulacs, tolltartó.

2. Válasszatok együtt bevasalható és ragasztható matricát a netről!
Ha sikerül, szerezzetek be az ovis jeléhez hasonló vasalható matricát vagy valami vicces/aranyos figurát. Ha elkészültél, utána mutasd is meg a jellel ellátott kis ruhácskáit - biztosan fog neki örülni!

3. Beszélgess vele minél többet!
Célravezetőbb, ha a kicsiknek nem az ovis életről tartunk ismeretterjesztő beszámolót - számukra ez homályos, távoli.  Érdemes inkább meséken keresztül együtt eljátszani a lehetséges helyzeteket, nehézségeket. Erre a legjobb alkalom az esti mese ideje: fürdés után nyugodt hangulatban, összebújva a kedvenc plüssállata nevében beszélgetést kezdeményezhetsz a piciddel.

Emelj ki egy-egy szituációt (például ebéd utáni alvás, játék, vita az ovis társakkal, verekedés, anyu/apu hiánya), és beszéljétek meg játékos formában. Meglátod, a gyereked hamar bekapcsolódik, az állatkájának szívesen válaszol, és így kicsit terelgetheted is, mit csináljon majd anyu/apu nélkül.

4. Meséld el, hogy mit fogsz csinálni, míg ő oviban lesz, és biztosítsd afelől, hogy mész érte!
Soha ne időpontot mondj, hanem kösd valami eseményhez: például "amikor ti ebédeltek, akkor én is eszem a munkahelyemen" "uzsonna után jövök", vagy "délután kimentek a kertbe, és oda fogok menni érted".

5. Nézzetek közösen ovis témájú meséket!
Szuper jó mesék vannak már, amik az ovis beszokás témáját dolgozzák fel. Kérd könyvtáros vagy eladó segítségét, és olvasgassátok együtt a történeteket!

6. Ne szégyelld a könnyeidet!
Nagyon sok helyen lehet olvasni, hogy a gyerek megérzi a szülei érzelmi szorongását, és sírósabban viseli az első heteket, ha a szülőnek is nehezebben megy az elengedés. Ez kétségtelenül így van. De mit tehetünk ellene?

Bár sok helyütt lehet olvasni, hogy a szülő igyekezzen nyugodt lenni, és ne mutassa ki, ha van ellenérzése, aggodalma, én mégis azt javaslom, hogy ne erőlködj. Nyilván nem a gyerek vállán kell kizokogni magadat, de most is a legjobb megoldás az őszinteség. Nyugodtan megmondhatod, hogy „ez anyunak/apunak is nehéz, hiányozni fogsz, és alig várom, hogy délután találkozzunk!”.


Ne szégyelld, ha netán te is elpityeredsz, inkább magyarázd meg, hogy azért sírsz, mert büszke vagy rá, hogy ilyen nagyfiú/nagylány lett már. Azért sírsz, mert nagyon szereted.

7. Ne mondd neki, hogy ne sírjon!
Az a legjobb, ha ő is megszabadul a feszültségeitől, nem fojtja magába azokat. Bátorítsd, hogy szabadon kifejezze az érzéseit. Ilyenkor nem is kell mondani semmit, elég, ha megölelgeted, megszeretgeted. Utána persze megdicsérheted, hogy milyen nagy már, hogy csak egy picikét kesergett.

8. Igyekezz reggel nem kapkodni!
Ez valószínűleg nehéz feladat. Tapasztalatból tudom… De ha reggel van idő még egy kis összebújásra, beszélgetésre, és mondjuk még a ruháját is kiválaszthatja, akkor biztos ő is nyugodtabban indul útnak, mintha állandóan sürgetnéd. Érdemes egy picit előbb felkelni a reggeli meghitt hangulat érdekében.

9. Maradj ott az oviban vele egy picit, mielőtt hazaindulnál!
Gyermeked örülni fog, ha bemész hozzá a csoportszobába, vagy kiülsz hozzá az udvarra, és megmutathatja, milyen játékok a kedvencei, mit csinált ma. (Persze akkor, ha az óvónők is beleegyeznek.) Érdemes ilyenkor kicsit beszélgetni nevelőkkel is. Nem is hinnéd, hogy mennyire figyelnek a gyermekeid! Ha látják, hogy kellemesen elbeszélgetsz, szimpatizálsz az óvónőkkel, hogy bízol bennük, akkor a picik is hamarabb kezdenek ragaszkodni hozzájuk.

10. És végül egy nehéz szabály…
Ki ne veszítette volna már el a türelmét a gyerekével szemben? Sokszor érzi magát az ember tehetetlennek, fáradtnak. Ilyenkor vannak jól bevált módszerek. Kinek ez, kinek az. De arra ügyelj, hogy ne hagyja el a szádat ilyesmi: "Jól van, majd az oviban jól megnevelnek!" Esetleg: "Alig várom, hogy az oviban legyél, nem lesz gondom veled." Nehogy akaratodon kívül is félelmet, ellenérzést kelts bennük.

Akárhogy is alakulnak az első hetek, az biztos, hogy nagyon jót fog tenni a közösségbe szokás, a sok élmény és a szakszerű, fejlesztő foglalkozás. De a legjobb az lesz az egészben, mikor egy-egy fárasztó ovis nap után anya és apa kicsit félretolják a teendőiket és beszállnak egy jó kis játékba!

Szerző: Pintérné Mirza Anna pedagógus, grafológus
Fotó: Freepik


Bővebben
Mit tehet a szülő, ha gyermeke szorong az iskola miatt?
2026-08-10 17:47:02

Sok kisgyermeknél jelentkezik hasfájás, sírás vagy szorongás az iskolába indulás előtt. De vajon mi áll a háttérben, és hogyan segíthetünk?  


Szorongás miatt fájhat a gyermek hasa iskola előtt?

Sok szülő tapasztalja, hogy a gyermeke az iskola előtti estén vagy reggel hasfájásra panaszkodik. A gyerekek ilyenkor gyakran annyira izgulnak a következő nap miatt, hogy a feszültség testi tünetekben jelenik meg.
Ez lehet teljesen ártalmatlan, átmeneti szorongás – ugyanaz a fajta izgalom, amit egy felnőtt is érez egy új munkahely vagy egy fontos feladat előtt.
 

A gyermekkori szorongás leggyakoribb jelei

A szorongás sokféleképpen mutatkozhat meg, de ezek a legtipikusabb tünetek:

Nehéz elalvás vagy gyakori ébredés
- Fáradékonyság
Ingerlékenység
Figyelemzavar, nyugtalanság
- Izomfeszülés, gyomorfájás
- Ritkábban pánikszerű tünetek: remegés, szapora szívverés, légszomj

A gyerekek sokszor nem tudják megfogalmazni, hogy félnek vagy aggódnak – helyette „csak” fáj a hasuk.
 

Mitől szoronghat egy iskolás gyerek?

A szorongás oka lehet nagyon egyszerű is. Sok gyerek egyszerűen csak hiányolja a szüleit, és nehezen viseli a hosszú távollétet.
Máskor egy apró konfliktus, egy baráti vita vagy egy közelgő dolgozat okozza a feszültséget.

Természetesen fontos kizárni a fizikai okokat, illetve megvizsgálni, hogy történt-e bármi olyan dolog, ami miatt fél bemenni a közösségbe. Például csúfolódásbántalmazás, konfliktus a társaival, vagy a tanárokkal.
Ha ezeket kizártuk, akkor nagy valószínűséggel szorongás, legfőképp szeparációs szorongás áll a háttérben. Természetesen a szorongást is nagyon komolyan kell venni, és mindenképpen kezelni kell.

Hogyan segíthet a szülő, ha a gyerek szorong az iskola miatt?

Amikor egy gyermek reggelente hasfájással, szorongással indulna iskolába, a legfontosabb, hogy biztonságban érezze magát. A szülő támogatása, őszinte figyelme és a nyugalma sokkal többet számít, mint bármilyen különleges módszer.

- Beszélgessünk vele a következő napról
Sokat segít, ha a gyerek tudja, hogy iskola után valami kellemes dolog vár rá. Nem kell nagy programra gondolni: egy közös séta, egy kis játék vagy egy kedvenc nasi is  elég ahhoz, hogy a másnap ne tűnjön olyan félelmetesnek.

- Hozzuk elő a pozitív élményeket
Érdemes felidézni, mi volt aznap jó az iskolában: egy vicces osztálytárs, egy kedves tanári megjegyzés vagy egy jól sikerült óra. Ezek a kis emlékek segítenek ellensúlyozni a félelmeket.

- Beszéljük át, mi okozhatja a feszültséget
Ha dolgozat közeleg, ha valaki megbántotta, vagy ha valami miatt bizonytalan, fontos, hogy elmondhassa. A gyerekek sokszor már attól megkönnyebbülnek, hogy  kimondhatják, ami nyomasztja őket. A szülő pedig segíthet abban, hogy a helyzet ne tűnjön kezelhetetlennek.

- Adjunk neki érzelmi kapaszkodót
Egy családi fotó a zsebben, egy apró üzenet a tízórais dobozban vagy egy kedves rajz a táskában olyan apróság, ami egész nap erőt és biztonságos kapaszkodót adhat.
Kisebb gyerekeknél az is sokat jelent, ha a szülő néha beugrik olvasni a csoportba vagy együtt ebédel velük – de ezt mindig a gyermek érzékenységéhez igazítsuk.

- Legyünk türelmesek és figyelmesek
A gyerekeknek nem mindig megoldásra van szükségük, sokszor csak arra, hogy valaki meghallgassa őket. A szülő nyugodtsága, támogatása, a teljes elfogadás, a közös beszélgetések és az esti  összebújások sokszor többet érnek, mint bármilyen tanács.
 

A reggeli hasfájás gyakran a gyermeki szorongás egyik legártatlanabb, mégis leggyakoribb jele. A jó hír az, hogy a legtöbb esetben idővel elmúlik, és a szülői odafigyelés, szeretet és következetesség sokat segít.
A gyerekek néha egyszerűen csak minket szeretnének kicsit közelebb tudni magukhoz – és ez teljesen rendben van.
Amennyiben nem múlik, akkor fontos szakember segítségét kérni! 

 


Fotó: Freepik


Bővebben
Nyári bakancslista gyerekeknek - 60 képernyőmentes nyári program, hogy ne kütyüzéssel teljen a nyár
2026-06-30 20:23:24

A túl sok képernyőidő káros hatással lehet a gyerekek alvására, figyelmére és egészségére. Mutatunk 60 szuper képernyőmentes nyári programot, amelyek mozgásra, játékra ösztönöznek és valódi közös családi élményeket teremtenek.


Egyre több időt töltenek a gyerekek képernyő előtt
A digitális eszközök ma már a mindennapjaink részét képezik, és sok családban természetesnek számít, hogy a gyerekek szabadidejük jelentős részét televízió, tablet, telefon vagy számítógép előtt töltik. Bár a technológia számos előnnyel jár, a túlzott képernyőhasználat komoly kockázatokat is hordoz.

Kutatások szerint a túl sok képernyő előtt töltött idő összefüggésbe hozható alvásproblémákkal, figyelemzavarral, mozgásszegény életmóddal és az elhízás fokozott kockázatával. Erről itt olvashatsz részletesebben >>
A szakemberek arra is felhívják a figyelmet, hogy a gyermekek fejlődő idegrendszerére is nagyon rossz hatással van a túlzott digitális ingerterhelés.

A gyerekeknek szükségük van a mozgásra, a szabad játékra, a természet felfedezésére és a személyes kapcsolatokra. A nyár pedig tökéletes alkalom arra, hogy egy kicsit háttérbe szorítsátok a képernyőket, és közösen élményeket gyűjtsetek.

Érdemes akár heti egy képernyőmentes napot bevezetni, vagy kijelölni olyan területeket az otthonban – például az étkezőasztalt vagy az autót –, ahol sem a gyerekek, sem a szülők nem használják a telefonjukat.

Ha elfogytak az ötletek, inspirálódjatok az alábbi listából!

60 képernyőmentes nyári program gyerekeknek

- Piknikezzetek a szabadban
- Ugráljatok pocsolyákban egy eső után
- Menjetek úszni
- Készítsetek papírrepülőt vagy papírhelikoptert, és versenyeztessétek őket - itt találsz pontos leírást az elkészítéshez
- Grillezzetek virslit vagy hot dogot
- Készítsetek sült pillecukros finomságot
- Gyártsatok házi gyurmát - itt találsz receptet hozzá
- Fogjatok be bogarakat, és figyeljétek meg őket közelről
- Tartsatok családi pikniket a parkban
- Menjetek egy nagy sétára
- Készítsetek rajzokat vagy vezessetek nyári naplót
- Nézzetek meg egy helyi sportmérkőzést
- Fújjatok óriási szappanbuborékokat - itt találsz házi szappanbuborék készítéshez receptet
- Rajzoljatok járdára színes krétákkal
- Készítsetek közösen saját mesekönyvet
- Fessetek kavicsokat - itt találsz kavicsfestéshez mintákat
- Ültessetek virágokat vagy zöldségeket.
- Táncoljatok az esőben
- Fedezzetek fel egy olyan játszóteret, ahol még nem jártatok
- Játsszatok a kerti locsolóval
- Készítsetek papírlegyezőket
- Állítsatok fel limonádés standot
- Süssétek meg együtt a kedvenc süteményeteket - itt találsz mondókákat sütéshez-főzéshez
- Keressetek csillagképeket az éjszakai égbolton
- Szervezzetek természetjáró kincskeresést
- Verjetek sátrat a kertben, és táborozzatok
- Készítsetek házi fagylaltot vagy jégkrémet
- Építsetek kuckót, és olvassatok benne
- Másszatok fára, ha biztonságos körülmények között megoldható
- Menjetek horgászni
- Készítsetek sárpitét vagy sárkonyhai „remekműveket”
- Kerékpározzatok együtt
- Játsszatok egyszerű matematikai vagy kártyajátékokat
- Homokozzatok
- Figyeljétek meg a pillangók életét és fejlődését
- Labdázzatok, dobjatok és kapjatok el labdát
- Játsszatok ugróiskolát
- Kosárlabdázzatok
- Nézzetek meg egy helyi felvonulást vagy rendezvényt
- Építsetek erődöt pokrócokból vagy ágakból
- Próbáljatok kavicsot pattogtatni a víz felszínén
- Készítsetek karkötőt virágokból vagy fűszálakból
- Játsszatok „Kacsa, kacsa, gúnár” játékot a szabadban
- Mossátok meg a kerti játékokat egy vödör vízben
- Pihenjetek egy függőágyban
- Gyűjtsetek leveleket, köveket és tobozokat, majd számoljatok velük
- Készítsetek madáretetőt vagy madárházat
- Építsetek tündérházat természetes anyagokból
- Játsszatok kerti baseballt vagy ütős labdajátékot
- Látogassatok el egy múzeumba
- Ugrókötelezzetek - itt olvashatod el, hogy mennyi mindent fejleszt az ugrókötelezés
- Nézzetek tűzijátékot
- Készítsetek friss eperlimonádét
- Szedjetek bogyós gyümölcsöket, és főzzetek belőlük lekvárt
- Írjatok levelet egy barátnak vagy rokonnak
- Süssetek pillecukrot tábortűznél
- Látogassatok el egy termelői piacra
- Játsszatok kincskeresős bújócskát a kertben úgy, hogy egy játékot kell megtaláln
- Készítsetek házi pizzát friss zöldségekkel
- Rendezzetek otthoni pizsamapartit

Nem kell túlgondolni és túl sok programot szervezni!

Nem szükséges minden nap különleges programot szervezni. Sokszor a legegyszerűbb tevékenységek – egy séta, egy biciklizés vagy egy közös piknik – jelentik a legszebb gyerekkori emlékeket. A lényeg, hogy a gyerekek mozoghassanak, felfedezhessenek, alkothassanak és együtt lehessenek a családjukkal.

A képernyők helyett adjunk nekik minél több valódi élményt – ezekre fognak emlékezni évekkel később is.

Fotó: Freepik

 

 

Szülők lapja

 


Bővebben
Maci

Csatlakozz Hozzánk! Legyél Te is nevelőszülő!

Egy gyermeknek nem tökéletes szülőre van szüksége, hanem valakire, aki mellette van, aki szereti.
Nevelőszülőként Te lehetsz az otthon, ahol újra biztonságban lehet. Jelentkezz, ha hiszel a második esély erejében.

Kérj visszahívást!

Munkatársunk 48 órán belül felveszi veled a kapcsolatot!